Temetőben
     Franci a padon ült. Nagy terebélyes hársfa lombja ölelte. Választhatta volna a szomszédos padot is, de az egy kiöregedő félben lévő szomorúfűz árnyékában volt. Ide mégiscsak jobban besüt a reggeli nap. Egy-egy ág így is belelógott a napsütésbe, nézte rajtuk a bogarak sziluettjét. Átellenben a temető, figyelte, egy-egy autó megáll, pár perc, némelyiknél kicsit több, és már ment is tovább. Nekik még állomás, közbenső állomás ez a hely. Franci szerette a temetőt. Valamikor közel sem volt ez így. Gyerekként nagyon félt tőle. Ehhez a félelemhez erősen hozzájárultak a falusi mesék, az okos és buta hiedelmek. Meg ugye, ott az a sok ismertetlen halott. Sosem lakott temető közelben, így a félelmei is csak akkor kezdtek változni, mikor olyanok is kikerültek oda, kiket az életben személyesen is ismert, kiknek ott volt a temetésén. Kiket maga is látott, hogy eresztik pallókról kötéllel a gödörbe, hallotta, hogy dübörög a rög a koporsón. Először egy unokahúg, vérmérgezésben, őt követte a nagymama, akit a cukorbaja segített idejekorán, és így tovább.

    Mikor a szülei felett is összeborult a föld, valami megváltozott. Onnantól hazajárt a temetőbe. Kiment beszélgetni. Na, nem úgy szóban, csupán gondolatban. Nem is párbeszéd volt, csak tétova kérdések. Kérdések, amik ott érhettek válasszá. Olyanokat tett, amiket fiatalon sosem értett felmenőitől. Mindig vitt virágot. Tisztogatta a sírt. Olyankor a simogatás, valamiféle fizikai érintés illúziója járta át. Egy-egy könnycseppet el-elszórt. Ha olyanja volt, többet is. Ha jött köszönt, - sziasztok - csak így, apró lelkifurdalással, hogy régen járt már náluk. Mikor elment, úgy magában vitte őket, az elköszönés is elmaradt. Mire a temető széles főútjára ért, már magasan előre nézett. Meglátta a padokat, gondolta kicsit üldögél. Jók ezek a reggelek. Fényesek, vidámak, tettre sarkalók.            

    Persze, hosszú még a nap, nem tudni mi jön. Vihar tán, vagy marad az ígéretes szép idő. Mindegy, mindegyikkel lehet kezdeni valamit. Most, hogy volt otthon. Otthon. Bárhol járt is, az otthon mindig ott volt, ahol a szülei voltak. Most itt van. Ide jár haza.