Emlékszel?

    Emlékszel még a csattag hajnali szagára? A madárhangra a nádas fölött. Istenem, hogy megijedtünk, hogy lapultunk, pedig csak néhány bölömbika fújta különös nótáját. Emlékszel a réti tövisre? Nyár elején, ha csak a lábunkhoz ért, összeszurkált. Később, a talpunk olyan kemény és érdes lett az állandó mezítláb járástól, az akáctövisnek is gondja volt átbökni. Augusztusban már úgy szaladtunk csupasz lábbal a friss tarlón, mint óvodás kislányok a harmatos füvön szandálban. Május végén kifosztottuk a bíbic és a szárcsafészkeket. Mit nekünk a nádtorzsa, a tíz fokos víz, ami a "glottgatya" korcáig ért. Aztán hallottuk, Imre belefulladt a morotvába. Előző évben ugyanez az Imre leesett az akácfáról. Félévig feküdt gipsz ágyban, de felépült. Többet nem mentünk...

   Emlékszel, varjú csimaszt raboltunk. Ehhez fel kellett mászni jó darabon az akácfára, majd egy husánggal addig bökögettük, szurkáltuk a még tokos madarakat, míg a varjúkölkök ijedtükben kiugráltak a szedett-vedett fészkükből. A füredi piacon két forintot adtak darabjáért.

    Aztán, szikfű virágot, a kamillát gyűjtöttünk majdnem két zsákkal. Belegebedtünk, míg a faluba betalicskáztuk. Addig mérte az átvevő, hogy csak húsz kilót fizetett ki. Később még volt pemetefű is. Hogy pénzünknél maradjunk, mert úgy is becsapnak minket, kölyköket, belocsoltuk két vödör vízzel. De lebuktunk, mikor beértünk, még mindig csöpögött. Kidobatta velünk a szemétre. Alig fordultunk, bevitte magának, eladta magának. Nem volt mit tenni. Néhány termetes akáctövissel megkoronáztuk a biciklije kerekét. Jutott a svájcisapkás borítású ülésnyerge alá is.

    Emlékszel? Vittünk friss vizet a dinnyecsősznek. Akkora dinnyét adott, alig fért be a zsákunk száján. Apám leengedte a kútba. Jó két órát várnunk kellett, mire felhúzta, mire felvágta. Hatalmas vörös belét a nagy fekete magokkal most is látom. A harapástól a szánk szélén fröccsen a leve. Alig győzöm nyálam nyelni, ahogy az íze, a harmatosan hűlt kásás bélű görögdinnye íze most előtolul. Emlékszel a kőtt kalácsra, mert hogy így mondták felénk. Nem kispórolva a jó sok túrót belőle fahéjasan. Kerekre ettük magunk vele...

   Hm, elábrándoztam, kinézek a panelablakon, újra a jelenben vagyok. Minek is?