Egy régi karácsony emléke

    Francinak talán legszegényebb éve volt, amit valaha megélt. Annyira nem volt pénze a szüleinek, hogy elmaradt a már megszokott karácsonyi ajándék, az új gumicsizma, kapcavászon a csizmához, néhány rongyzsebkendő. A családi karácsonyfa is valami boróka volt. Apja hozta az erdőirtásról. Néhány dió díszítette, amikbe akáctüskét szúrt édesanyja, úgy kötözte cérnára. Volt még a havat, a zuzmarát jelképező pattogatott kukorica hosszú cérnafüzérben. Az előző évről megspórolt csillagszórót szedtek elő. Leltek még fára csíptethető gyertyatartót, beleégett csonkokkal. Öreg vaskályhán, még öregebb vaslábosban kristálycukrot grilleztek, hogy különleges legyen, mákot szórtak az olvadékba. Parasztembernél a szegénység viszonylagos. Mert bár ruhára, eszközökre nem tellett, ennivaló azért volt. Vastag szalonna oldalak lógtak a padlás gerendájáról, liszt is volt, így kenyér is, lángos fokhagymásan, és kiscipó. Volt krumpli sütve a szalonna zsírjában. Francinak, már a gondolatára összefacsarodik a nem létező epéje.

    A házhoz közel volt egy tó, afféle kacsaúsztató. Ha befagyott, odajártak korcsolyázni,. De nem ám valami úri korikon hasították a jeget. A fenéket. Akáchasábot, kettőt, lefaragott háromszögletűre, lekváros láda összefogó plélemezét szögelte rá csúszónak. Rákötözte az egészet apja kiselejtezett, repedezett öreg gumicsizmájára. A lábára több réteg kapcát tekert, hogy álljon valahogy a csizma. Így is bebicsaklott párszor a nehéz korcsolyától. Még egy marokba való hosszú bot kellett, a végébe szöggel. Kész is volt a "jármű". Aztán a kissé terpesztett lába közt böködve a jeget, tolta előre magát.

     Estére a kemence be lett fűtve, már a kenyér miatt is. Kis párkánya volt félkörben, ha ráültek, jó volt nekidőlni a meleg téglafalnak. Fázni nem fáztak, a biztos. Este, apjuk korán feküdt, mert korán is kelt. Hangos horkolása átjárta a kicsi szobát, ahol télidőben mind az öten - három fiútestvér voltak- összehúzódzkodtak. Édesanyja a régi időkről, az ő gyerekkoráról mesélt. Franci már nem is emlékezett igazán a történetekre. Talán egy régebbi télről, egy régebbi szegénységről, ahol az ő anyja mesélt a kemence sutján. Nem is a történet volt fontos. Az volt a jó, hogy mesélt, hogy összebújhattak, hogy érezhették egymást, hogy az ölére hajolhattak, hogy megsimogatta őket, hogy ott és úgy aludhattak el...