Brúnó filmsztár lett

    Jövök a sétából Brúnóval, már belépnék az utcai ajtón, mikor a szomszédos orvosi rendelőből két vakvezető kutya jön ki a gazdikkal, pórázon. Brúnó nem hazudtolja meg magát, azonnal barátkozni kezd a skótjuhászokkal. Közben filmezik őket. Az operatőr segédje siránkozva terelgeti az én vizslámat. "Jaj mi lesz, jaj oda lesz a felvétel." Pár másodperc, az operatőr maga kér, igazgassam vissza a kutyámat, megismételné egy hosszabb snitten, hogy lám, milyen barátságos és jól nevelt a két vakvezető. Néhány másodperc az egész, mi el. A filmesek meg köszöngetik.
    Ennek már egy órája, de azóta nem birok ezzel a hímdöggel. Az eddigi kedvencéből, a sárgarépából nem kér. Az ivóvizébe is csak beletúr. Van egy kósza banánom, én ugyanis utálom, csak az kell neki. Kéjesen hempereg a szőnyegen. Természetesen hanyatt fekve. Lábai az égnek. Férfiasságának kellékeit meresztgeti, meg himbilimbi is, melyiket hogy. Na és figyelgetek, először halkan, majd egyre erőteljesebben nyöszörög, nyavalyog. Aztán kapcsolok. Ez a vidéki, tarlón felnőtt kocavadász eb énekelget, vagyis inkább gyakorolgat. Mint aki legközelebb egy zenés filmben szeretné kamatoztatni, kivételes képességeit. Rászólok, a helyzetnek megfelelően: csiba te! Hát nem meg morog. Szép titokban kerekre tekertem egy potya reklámújságot, és egy kellemetlent a két füle közzé legyintettem vele. Őkelme ettől megsértődött. Most a vackán búslakodva tűnődözik azon, milyen hamar leáldozott sztárságának csillaga...