Arra ébredtem, hogy…

Arra ébredtem, hogy fel vagyok szeletelve. Akartam feltápászkodni az ágyból, de figyelmeztettek, ne nagyon mozogjak, mert szétcsúszhatok, mert hogy akkor mi lesz. Mi lesz? – kérdeztem, de a válasz az volt, - Most mondtam, hogy szétcsúszhat. Nem is törődtem volna vele, de ébredezett a feleségem, vagy már fel is volt. Mondom neki a történteket. Nem igazán hatódott meg, még csak ideges sem lett tőle. Annyit kérdezett, keresztben vagy hosszában?  Hosszában-válaszoltam, de akkor még nem zavart az érdektelensége. Keltünk, mentünk reggelizni, én nagyon óvatosan, szét ne csússzak. Szokásos menet, mit eszünk, meg vizet engedtem a tea kannába,. Már hallom is, ne engedj sok vizet, mindig sokat engedsz, kár a vízért, meg a gázért ami megmelegíti. Ez borzasztó, ekkora érdektelenséget én még nem láttam, nem tapasztaltam. Én itt kushadok az asztalnál, várom a kávémat, közben arra koncentrálok, szét ne csússzak, hites feleségem meg az elkészült kávé után megmaradt vizet méregeti két konyhai mérőedényben, hogy mennyivel több vizet melegítettem.  mindenkori győztes örömittasságával már-már kiáltja – másfél liter a fölöslegesen melegített víz. Nézem, tényleg annyi. Sopánkodnék, de annyira figyeltem arra, hogy szeletelt, /hosszantimban szeletelt/ részeim szét ne csússzanak. Aztán, Bajcsy Zsilinszky Endréről beszélt. Próbáltam figyelni, de éreztem, ez most nem megy. Ültömben két kezem két oldalamhoz szorítottam már csak a szétcsúszás miatt is. Az még eszembe jutott, ha most röplabdázni hívna valaki nem hiszem, hogy mennék. Hogy nézne ki, ha most az én széle-hossza egy, hosszára felszeletelt testemmel  háló fölé magasodásig felugorva mindenki szeme láttára szétcsúsznék.